37. rész

37. rész

Rosszul elsült kosarazás

-  M-m-micsoda?

-  Hallottad. Azt mondtam, szülin~

-  NEM! – löktem el magamtól.

-  Miért? – kérdezte kiskutya-arccal.

-  Hogy érted azt, hogy „miért”? És ne nézz így rám!

-  Psh… tudom, hogy imádod, amikor kanos vagyok… – vigyorgott tovább.

-  Egyáltalán nem! Akkora seggfe~

-  Köszi a mait – szakította félbe a mondatom.

-  Ha?

-  Tudod… köszi a bulit… meg mindent – mondta félszegen.

-  Awww, te most elpirultál? – böktem meg egy kicsit. – Csak nem félénk lettél?

-  Yah! – váltott vissza komolyra.

-  Szívesen – mosolyodtam el.

-  És egyébként… én most megyek aludni… – imitált egy köhögést, aztán kínosan rám nézett.

-  Jó éjt – mondtam, de azonnal elnevettem magam. – Csak vicceltem… – és adtam egy puszit az arcára.

-  Oh. Öhm… neked is jó éjszakát… – mosolyodott el, sőt, kicsit még el is pirult.

~~~

-  Minjoon-ah, megmentettem neked egy kis csirkét. El ne mondd Onew-nak! – suttogta Jonghyun, és titokban odatette mellém a tányért.

-  Ya! Láttam ám! – szólt át Onew az asztal másik végéről, aztán elmosolyodott. – De mivel Minjoonról van szó, majd nem nézek oda.

-  Menj, hozz nekem egy kis vizet, rendben? – bökött meg Key a könyökével.

-  Ne menj, Minjoon. Tessék, hyung, megihatod az enyémet, nekem nem kell – mondta Taemin.

-  Nem akartok később kosarazni? – kérdezte Minho. – Jó idő van.

-  De, persze – mondtuk mind egyöntetűen.

~~~

Korán megvacsoráztunk, és kivonultunk a kosárpályára játszani. Taeminnel és Onew-val voltam egy csapatban a másik három jómadár ellen. Nálam volt a labda, de Jonghyun gyorsan elvette tőlem.

-  Yah! Ez nem fair! – nyögtem, és megpróbáltam visszaszerezni tőle, de ő felemelte a labdát, így nem értem el.

-  Szar dolog alacsonynak lenni, nem? – vigyorgott. Aztán Minho hirtelen feltűnt mögötte, és kikapta a kezéből a labdát.

-  Ja, az.

-  Yah! Magasnak lenni nem a világ! – kiáltotta Jonghyun.

-  Tessék – dobta oda nekem Minho a labdát. Elmosolyodtam, még meg is köszöntem neki.

-  Minho, de ő a másik csapatban van… – rázta meg Key a fejét.

-  Szép volt, Minho… – nézett rá mérgesen Jonghyun. Vigyorogva átpasszoltam a labdát Taeminnek, aki pillanatok alatt kosarat dobott.

-  Ugh. Nagyon köszi, Minho – mormogta Jonghyun még mindig őt nézve.

-  Most mi van? – pislogott ártatlanul, amin megint nevetnem kellett.

-  Készen álltok a második menetre? – kiabálta Key a pálya másik végéről, mi pedig hüvelykujjunkat felmutatva jeleztük, hogy igen. Passzolt Jonghyunnak, ő pedig pattogtatni kezdte.

-  Ide! – szólt neki Minho. Jonghyun át is dobta neki a labdát, aztán pattogtatva ő is megindult vele, de aztán beálltam elé, hogy blokkoljam, mire ő meg is állt előttem, a labdát pedig úgy tartotta a kezében, mint egy szobrot. Kíváncsian néztem rá, de nem nagyon mozdult, úgyhogy megrántottam a vállam, és kikaptam a kezéből a labdát.

-  YAH! MINHO! ÉBREDJ MÁR FEL! – kiabálta Key. Magamban jót nevettem, és lepasszoltam Onew-nak.

-  KOSÁR!

-  Cserélhetünk? – kérdezte idegesen Jonghyun.

-  Haha, hyung, gyengék vagytok – Taemin játékosan kinyújtotta a nyelvét, és a fél karjával átkarolt.

-  Yah! YAH! El a kezekkel, és készülj fel a harmadik körre! – Key erősen bámult Taeminre, a féltékenység egy az egyben az arcára volt írva.

Megváltoztak a csapatok – Onew, Taemin és Jonghyun voltak Minho, Key és én ellenem.

-  Passzolj, hyung! – kiáltotta Taemin, és Onew már oda is dobta neki, ő pedig már sietett is a kosárhoz.

Mellé szegődtem, próbáltam elvenni tőle a labdát, de éppen amikor már sikerült volna elvennem tőle, megbotlottunk egymás lábában, és a földre estünk. Taemin rajtam feküdt, és véletlenül pont úgy sikerült földet érnünk, hogy az ajkai az enyémeknek nyomódtak. Kitágult szemekkel nézett rám, és nagyot nyelt, de nem tudott mozdulni.

-  YAAAAHHHH! – fakadt ki Key, és már szaladt is oda hozzánk, útközben még Onew-t is félre lökte.

-  Öhm… Taemin? – a mellkasánál fogva kissé eltoltam magamtól, mire egy picit magához tért. Key leszedte őt rólam, és felsegített. Meglepő módon az összes fiú odajött hozzánk.

-  Jól vagytok? – kérdezték. Bólintottam, majd Taeminhez fordultam, aki még mindig sokkos volt.

-  Jól vagy?

-  A-aha… – dadogta.

-  Mára elég lesz ennyi. Amúgy is sötétedik már, menjünk vissza. – Minho felsegítette Taemint a földről.

-  Megyünk mi is – Key elkapta a karom, és elindult a szobánk felé.

-  Sziasztok! Majd valamikor máskor is játszunk még! – integettem a srácoknak.

-  Nem, soha az életben nem kosarazhatsz többet – sziszegte féltékenyen Key.

 .