22. rész

22. rész

A keleti kunyhó

-  Ne felejtsetek el mindent bepakolni, ami kell majd a holnapi táborba! – figyelmeztetett minket a kollégiumvezető. Amikor kiment megrúgtam Key székét, mire megfordult, és rám nézett.

-  Mi van?

-  Elmondod nekem, miről szól ez a tábor? – ártatlanul mosolyogva kérdeztem, vigyázva, nehogy a tanár észrevegye.

-  Minden évben megrendezik, de csak az harmadévesek és a végzősök mennek. Mindenki a szobatársával kerül egy kunyhóba, úgyhogy csak eszedbe se jusson megszabadulni tőlem – vigyorgott és visszafordult.

Ez után Jaesun, a padtársam, vagyis az a pedo tag elmagyarázta a szabályokat. Mindent gyorsan felfirkantottam a füzetem margójára, és mire mindent elmondott, ki is csengettek, én pedig már mentem is a következő órámra.

~~~

Suli után visszarohantam a szobába, és bepakoltam mindent. Elég izgatott voltam, mert előtte még soha nem jártam kempingben – sőt, magántanuló révén még iskolai kiránduláson sem.

-  Key! Key! Mit vigyek még? – kérdeztem tőle hangosan, ő pedig szemet forgatva rám nézett.

-  Nyugodj le, nem olyan izgalmas, mint gondolod. Sőt, ez inkább egy verseny, mintsem kirándulás.

Leesett az állam. – V-v-verseny? Miért? – az ágyára hoppantam, és kíváncsian hallgattam, miket mesél róla.

-  Mivel ez egy különös tábor, ezért a diákoknak minden évben meg kell küzdeniük a jobb házakért. De van egy kunyhó… aminek a közelében se akar lenni senki. A kísértetjárta kunyhó… – suttogta. Nyeltem egy nagyot, és tovább hallgattam. – A keleti kunyhó. Azt mondják, néha felbukkan egy-egy kísértet. És ennek a háznak nincsenek szomszédjai, nem úgy, mint a többinek, hanem bent áll az erdőben, és semmi más nem veszi körül, csak az ijesztően suttogó fák, és a kísértetjárta tó. Akik jártak már ott, azt mondják, hogy annak idején egy pár öngyilkos lett abban a tóban, és a szellemeik azóta is vissza-visszajárnak. SZÓVAL a tanárok ezt a históriát használják fel arra, hogy az előzetes versenyen mindenki kitegyen magáért, mert így mindenki azért küzd, hogy ne ő kerüljön a keleti kunyhóba, mert a vesztes párosnak abban a házban kell megszállnia. Nagyjából ennyi – mosolygott, de nem sokkal később már a homlokát ráncolta. – Jobban teszed, ha összekapod magad holnap, mert ha egy ember elcseszi, a másik is szív miatta.

Kirázott a hideg. Mindig is utáltam az ijesztő dolgokat, és a versengésben se voltam soha valami jó… Aznap este nem tudtam aludni, annyira izgultam. Volt már vagy hajnali kettő is, mire álomba szenderültem.

~~~

~Reggel~

-  Ya! Kelj fel! Reggeli után a suli előtt van a gyülekező. Kelj már fel! YAH!

-  Ha? Mi történt? – felültem az ágyban, és körbenéztem.

-  Igyekezz… vagy lelépek… nélküled.

Reggeli után mindenki elindult megkeresni a szobatársát. Mi együtt érkeztünk, és néztük a tanárokat, ahogy létszámellenőrzést tartanak.

-  Kim Kibum és Lee Minjoon – szólt a tanár, mindketten felemeltük a kezünket. A kezünkbe adtak egy fecnit: Kettes busz – állt rajta. Felszálltunk a buszra, kiválasztottam egy helyet, Key rögtön mellém ült. A többi fiú még az egyes buszon volt, így csak ketten voltunk.

-  Öhm… kérsz egy kis nasit? – kérdeztem tőle, és megráztam előtte a zacskó csipszet. Elvett egyet, aztán a figyelmét megint az ablak felé fordította. Időközben megtelt a busz, és elindultunk. Mivel semmi izgalmas nem történt, és későn aludtam el, így kezdtem álmos lenni… a szemhéjaim lassan lecsukódtak.

-  Ya! – Key odafordult, hogy megnézze, mi van a vállán, aztán egy kicsi mosoly jelent meg a szája sarkában.

Órákig tartott az utazás, mire végül megálltunk egy erdő közepén.

-  Oké, diákok! Mindenki vegye a táskáját, most egy kicsit túrázni fogunk – szólt jó hangosan a tanár, mire a diákok egyöntetűen felnyögtek. Lábujjhegyen nyújtózkodtam, mivel az én táskám a legtetején volt, de végül Key észrevette, hogy csak szenvedek, ezért odajött, és levette nekem. Egy köszönöm után elvettem a tááskám, és követtem őt, hogy megkereshessük a többieket. Mikor megtaláltuk őket együtt indultunk el, de Taemin már jött is volna segíteni a táskámmal, amikor Key ott termett, kivette a kezemből, és előresietett. Körülbelül húsz perc séta után a diáksereg megállt, és sorra dobták le a földre a táskáikat.

-  Wuhúúú, enyém a vízcsap! – kiáltott fel valaki a csapat elején.

-  Megyek én is! – hangzott fel egy másik hangja.

-  Egy órátok van– kiáltotta a tanár. – Addig érezzétek jól magatokat, és négykor ugyanitt találkozunk! – A diákok máris szétszéledtek.

-  Minjoon! GYERÜNK! – Jonghyun meghuzigálta a pulcsim, és már rohant is a többiekkel.

-  Aish! Várjatok már!

Egy kis ideig elfoglaltuk magunkat, sétáltunk egyet az erdőben, de gyorsan elment az idő, és már kezdőtött is a verseny. Mindenki felállt a rajtvonalhoz a szobatársával (akinek nem volt, azokat párba állították). Én már remegtem az izgalomtól.

-  A pároknak ezt az öt tárgyat kell megtalálniuk – adta oda mindenkinek a tanárnő a papírokat. – Azok, akik elsőként érnek vissza vele, ő kapják meg a legjobb házakat!

Nyilvánvaló volt, hogy senkit sem a díj érdekel, sokkal inkább az, hogy ne legyenek az utolsók. Végül a tanárnő megfújta a sípot, mire mindenki szétszéledt a szélrózsa minden irányába. Key azonnal elfutott valamerre, amíg én arra vártam, hátha látok valami használható instrukciót a többi diáktól, hogy mégis merre induljak.

Elolvastam a papíron az első pontot. Azt írta, hogy menjek egy olyan helyre, ahol egy Y-alakú fa áll. Azonnal kiszúrtam a fát a rét másik oldalán, úgyhogy amilyen gyorsan csak tudtam, odaszaladtam. A másik oldalán, a törzsén volt egy odú, meg is találtam benne az első keresendő tárgyat. Felnyújtóztam érte, de alacsonynak bizonyultam, és ekkor jött egy fiú.

-  Minjoon-sshi? – Odafordultam hozzá, hogy megnézzem, ki az. Az egyik osztálytársam volt, de még a neve se jutott eszembe. – Ne segítsek? – kérdezte. Elég rendesnek tűnt, úgyhogy belementem. Jóval magasabb volt nálam, úgyhogy könnyedén ki tudta venni. Megköszöntem neki, de ő csak kikapta a kezemből a papírom, és mindkettővel elrohant.

Csak pislogtam. Most mi lesz?

-  Jaj, ne, a papír nélkül nem fogom tudni elolvasni a következő utasítást! Ne-ne-ne! Most mit csináljak? Key? Hol vagy? – már kezdtem pánikba esni, és totálisan hasznavehetetlennek éreztem magam. Egy pillanatra felderengett előttem, hogy talán még jó házat is kapunk, de így…?!

~~~

Key POV

Négyet megtaláltam az öt tárgyból. Épp az utolsóért indultam volna, amikor megütötte a fülem egy hang.

-  Heh, az a Minjoon gyerek milyen idióta. Megkérdeztem tőle, hogy segítsek-e neki, és elvettem a papírját, úgyhogy ott ragadt! – röhögött, és lepacsizott a párjával. Kikerekedtek a szemeim, és hirtelen dühből elkaptam a tag gallérját.

-  Hol van? – sziszegtem a képébe.

-  K-kicsoda?

-  Lee Minjoon. Ki más, te seggfej!

-  Ő-őő, arrafelé láttam utoljára…

Dühösen elengedtem, és rohanva Minji keresésére indultam.

~~~

Minji POV

-  Hol vagyok? – idegesen néztem körül az erdőben. – El fogok tévedni, ha tovább kóválygok. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen…? Sajnálom, Key… – szipogtam. Feladtam, és leültem egy kőre. – Minden az én hibám…

-  MINJI! – Valaki az én nevem kiabálta.

-  Key. Ez biztosan ő. KEY! Itt vagyok! – Felálltam, és a hang irányába indultam. Már láttam is a fák között, ahogy felém rohant.

-  Hogy tudtál… ilyen messzire… elkeveredni? – lihegte.

-  Sajnálom, Key! Nagyon-nagyon sajnálom! Miattam fogunk veszíteni… – szipogtam tovább.

-  Aish… de buta vagy… – az ujjaival elmaszatolta a könnyeim. – Nem érdekel. Gyerünk. Talán még van esélyünk. – Megfogta a kezem, és maga után húzott. Gyorsan mentünk, de szerencsére nem estem el a göröngyös talajon. Elég hamar odaértünk a táborba, ahol a versenynek vége volt, de addigra már mindenki odaért. A tanárnő kihirdette a nyerteseket – rajtunk kívül mindenki tapsolni kezdett.

-  Ideje kunyhót választani – szólalt meg egy fiú, mire mindenki ránk nézett.

-  Miénk a keleti – sóhajtotta Key, és elvette a tanárúrtól a kulcsot. Nagyon bűnösnek éreztem magam, de inkább nem szóltam semmit. Key csak felkapta a táskáját, aztán az enyémet is, és elindult, én pedig követtem.

-  Nos… itt vagyunk.

Key megállt, én pedig körbenéztem. A kunyhó nagyon réginek tűnt, bár annyira nem nézett ki rosszul, csak a teteje tele volt ráhullt falevelekkel meg faágakkal. Talán ha majd lemegy a nap sokkal ijesztőbb lesz…

Mindketten bementünk és kipakoltunk. Nagyjából akkora volt belülről, mint a kollégiumi szobánk, leszámítva, hogy itt nem volt fürdőszoba. Pakolás után vissza kellett mennünk vacsorázni a tábor udvarára, ahol az ebédlő állt.

-  Á, itt vagytok! A diákok kitalálták, hogy a tábortűzhöz az utolsó helyezetteknek kell tűzifát gyűjteniük – a tanárúr megveregette mindkettőnk vállát, és otthagyott. A lehető legőszintébb bocsánatkérő pillantásommal néztem Keyre, mire ő mérgesen vállat vont, és elindult ágakat gyűjteni.

Most biztos nagyon utál…

Vacsora után a diákok összegyűltek a tűz körül és rémtörténeteket kezdtek mesélni egymásnak – a legtöbbjük természetesen a keleti kunyhóról szólt, és elég rémisztőek voltak. Amikor a tábortűz kialudt, a diákok odajöttek hozzánk, és figyelmeztettek minket, hogy jól vigyázzunk magunkra éjszaka.

-  Ne is hallgass rájuk, az egész csak kitaláció… – nyugtatott Onew. Halványan rámosolyogtam.

Key és én visszaindultunk a kunyhónkba. Már elég sötét volt, és az erdőből mindenhonnan farkasvonyítás és tücsökciripelés hangzott fel. Aztán egy madár repült el közvetlenül a fejem mellett, és felsikoltottam.

-  Úgy sikítasz, mint egy lány…

~~~

Egy meleg zuhany után fogtam a cuccaim és visszaindultam a kunyhóba. Félúton azonban megálltam, és alaposan megnéztem a tavat. Csend volt, egyetlen hang sem zavarta meg a nyugalmat.

Key kinézett az ajtón, hogy megnézze már merre vagyok, aztán odakiáltott nekem:

-  Ya! Siess már, álmos vagyok!

Biztos csak valaki szórakozik, gondoltam magamban. Bementem a kunyhóba, és lenyugtattam magam, hogy tudjak aludni. Sikerült is álomba ringatni magam, ám az éjszaka közepén egy furcsa hangra ébredtem. Kicsit a sírás hangjára emlékeztetett… és iszonyú fájdalmasnak tűnt. Úgy döntöttem, felébresztem Keyt.

-  Key… figyelj… azt hiszem, hallottam valamit…

 .