29. rész

29. rész

Viszlát Bummie…

~Reggel~

Korán felkeltem, és láttam, ahogy Key békésen alszik mellettem. Volt rajta póló, mivel nem bírtam elviselni, hogy félmesztelenül terpeszkedik az ágyamban, úgyhogy az éjszaka közepén ráparancsoltam, hogy vegye fel.

Ahogy mellette feküdtem nem bírtam megállni, hogy ne bökjem meg egy kicsit az orrát. Először nem mozdult meg, úgyhogy vigyorogva megint megböktem. Ekkor elkapta a kezem, és édeskésen rám mosolygott.

-  Jól szórakozol?

Megráztam a fejem, és kimásztam az ágyból.

-  Elmegyek fogat mosni. Szia!

~~~

Reggeliztünk, majd megetettük Bummie-t, aztán már csak azt vártuk, hogy a többiek visszaérjenek.

-  Lépteket hallok! – megütöttem Key vállát. Az ablakon keresztül a távolban már látszott is néhány diák. Kimentem a kunyhónk elé.

-  MINJOOOOON! – Jonghyun rohant felém, a karjait szélesen kitárta. Megöleltük egymást, és boldogan mosolyogtunk.

-  Milyen volt?

-  Nélkületek nem volt az igazi.

-  Aww, és a többiek merre vannak?

Körbenéztem – Onew, Minho és Taemin is jöttek. Minho és Onew Keyre néztek, aztán rám.

-  Hiányoztatok, fiúk! – csoportos ölelésbe vontam őket.

-  Nekem is – mondta Taemin.

-  Légyszi, hanyagoljuk már ezt az így hiányoztál, úgy hiányoztál szöveget, jó? – szólt közbe fintorogva Key.

-  Óóó, Key~ Tudom, hogy neked is hiányoztam! – Jonghyun egy naaagy maciölelést adott Keynek. (JongKey <3)

-  Történt valami, amíg nem voltunk itt? – kérdezte Minho. Megráztam a fejem, aztán kicsit elgondolkodtam.

-  Várjunk. De! Keynek megjött. Tiszta hülye volt tegnap! – rámutattam, és kicsit még el is nevettem magam.

-  YAH!

~~~

Key POV

Látjátok? Látjátok, milyen bolond vagyok? Az egyik pillanatban még bírom, a másikban meg totál felidegesít. Még mindig nem tudom, mit látok benne…

-  Mindenki, gyülekező! Fontos megbeszélést tartunk a tábor udvarán – szólt be a tanár, úgyhogy kimentünk utána.

-  Reméljük, mindenki jól érezte magát a táborban, de holnap vissza kell térnünk az iskolába. Úgyhogy mindenkit megkérek, hogy a mai nap folyamán kezdje el összepakolni a cuccait, mert holnap ebéd után indulunk vissza.

Wow, el se hiszem, hogy máris elment a hét… Minjire néztem, aki elég szomorúnak tűnt.

-  Visszamegyek a kunyhóba… – szólt, és elment. Azt hiszem, már sejtem, miért szomorú…

-  Öhm, én is.

Amint visszaértünk a házba, azonnal odament Bummie-hoz. Tudtam.

~~~

Minji POV

-  Bummie… – szomorúan felvettem őt, és az ölembe ültettem. – Key? Nem vihetnénk magunkkkal?

-  Nem. Megőrültél? Hogy vihetnénk már magunkkal?

-  Most miért? Nem próbálhatnánk meg? Légyszi? – könyörögtem.

-  Ha el is vinnénk, mégis hol maradna? A koliszobában? Egész nap?

Bólintottam. – Alhat az én ágyamban. – Mindent megpróbáltam, hogy megtarthassuk Bummie-t.

-  Figyelj. Nem jöhet velünk, oké? Nem lehet.

-  De…

-  Nem.

Szomorúan néztem Bummie-ra, ő pedig a hatalmas kiskutya szemeivel nézett vissza rám. Közel álltam hozzá, hogy elsírjam magam, de mintha érezte volna, hogy mi történik, és megnyalta a kezem. Egy kicsit elmosolyodtam.

-  Sajnálom… – Key odaült mellém.

-  Semmi gond… igazad volt.

~~~

Key POV

Aznap este Minji megint kihagyta a vacsorát. Azt hazudtam a fiúknak, hogy szomorú volt, amiért el kell menni a táborból. Kaja után visszamentem, hogy megnézzem, mi van vele. Bummie mellett aludt a földön.

-  Aish, babo… Tudtam, hogy ezt fogod csinálni… – sóhajtottam, és rájuk terítettem egy takarót. Végül gondoltam egyet, és a saját takarómmal lefeküdtem melléjük.

~~~

Minji POV

~Reggel~

-  NEEEM! Nem akarok ma kimenni! – úgy toporzékoltam, mint egy kisgyerek.

-  Pedig muszáj lesz. Tegnap se vacsiztál – megragadta a karom, és maga után húzott.

-  Nem – felkaptam Bummie-t, és magamhoz öleltem.

-  Most ilyen éretlenül fogsz viselkedni? Jó. Akkor csak csináld. – Hangos csapódással csukta be maga után az ajtót. Sóhajtottam, és letettem Bummie-t.

-  Ígérem, hogy visszajövök, jó? – és Key után szaladtam. – Bocsi… tényleg kicsit hülyén viselkedtem az előbb.

-  Semmi gáz… – mosolygott.

Reggeli közben a srácok azt kérdezgették, hogy jól érzem-e magam. Azt füllentettem, hogy minden a legnagyobb rendben. Mikor befejeztük az evést, ők elmentek pár tábori programra, mi pedig visszamentünk megetetni Bummie-t.

Felnevettem, amikor Bummie megugatta Key-t, aki értetlenül bámult mindkettőnkre.

-  Jól van… Anya és a kicsi fia ellenem szegül, ugye? Látom én, mi megy itt… – Hirtelen elkapott, és a földre rántott, aztán a testsúlyával ott tartott. – És most bosszút állok.

-  BUMMIE! SEGÍTS UMMÁNAK!

Bummie odatotyogott a fejemhez, és arconnyalt.

-  Ez nem segít – nevettem.

-  Készen állsz a csiki-támadásomra? – és már támadott is. Hangosan nevettem.

-  Állj le!

-  Bummie, segíts szépen apának megbüntetni anyut, és akkor téged már nem foglak megbüntetni az ugatásért – de Bummie újra megugatta őt, mert azt hitte bánt engem. – Ch, csak anyádhoz ragaszkodsz, mi? Ez elszomorít… – megállt, és lebiggyesztette a száját.

-  Hát persze, Bummie az én fiam. Szép munka volt, kisfiam!

Az indulásig tartó időt kellemesen töltöttük Key-vel és Bummie-val. Mindketten kihagytuk a vacsorát, csak hogy még játszhassunk vele egy kicsit, de így is elérkezett a búcsú ideje. Key és én egymással szemben ültünk, Bummie közöttünk volt, a kezemmel játszott. Szomorúan néztem őt, már a sírás kerülgetett.

-  Mennünk kell – fogta meg a vállam.

Felvettem a cuccaim, a másik kezemben pedig a kutyust fogtam. A tó mellé sétáltam, és letettem őt annak a bokornak a tövéhez, ahol találtuk őt.

-  Tessék. Most menj, már rendben lesz a lábad. – Egy erőltetett mosolyjal letettem a földre, de ő zavarodottan nézett.

-  Vigyázz magadra – mondta neki Key is. Megsimogattuk, hátat fordítottunk neki, és otthagytuk, de ő követni kezdett minket. Pár méter után megfordultam, és ránéztem.

-  Nekem mennem kell. Elmehetsz te is. Szabad vagy, menj.

De ő továbbra is követett, nem tehettem mást, rákiabáltam.

-  Azt mondtam, hogy menj el! Menj már! Nem akarlak többé!

Lehajtott fejjel hátrált egy lépést. Gyorsan elrohantam, mielőtt bármi más történhetett volna. Key még vetett egy utolsó pillantást Bummie-ra, és utánam sietett.

-  Szia Min~ – elrohantam Jonghyun mellett.

-  Ma inkább hagyjuk őt magára… – szólt oda Key a srácoknak, és tovább követett engem. Az ellenőrzés után felszálltunk a buszra, és egészen a kollégiumig csendben ültünk egymás mellett.

 .