31. rész

31. rész

Telefonhívás

Nem toltam el őt. Helyette lehunytam a szemeim, és visszacsókoltam. Karjaimmal átöleltem a nyakát, s éreztem, hogy a csókunk egyre mélyebb és mélyebb, én pedig elveszítettem a fejem. Mielőtt a helyzet komolyabbra fordult volna eltolt magától, és elrohant a fürdőbe. Meglepetten bámultam a csukott ajtóra.

~~~

Key POV

Bezártam az ajtót.

-  Miért van itt ilyen meleg? Mégis mit csinálok? – idegesen a hajamba túrtam. – Basszus, Key! Simán le is feküdhettél volna vele! – motyogtam magamnak, és jó erősen homlokon vágtam magam.

Csak egy órával később mentem ki a fürdőből, láttam, hogy ő békésen alszik az ágyamon. Megigazgattam rajta a takarót, és elvonultam az ő ágyába aludni.

~~~

Minji POV

-  Key… – a fejem fogva rázogattam meg a vállát.

-  Hmm?

-  Fáj a fejem – mondtam, és leültem az ágyamra. Ásított és felkelt az ágyból, aztán csak pislogott rám, mire én is zavartan pislogni kezdtem.

-  Te… nem emlékszel semmire a tegnap estéből? – kérdezte lassan.

-  Öhm… nem… várj! – Az előző este képei szép lassan visszatolongtak a fejembe. Először soju-t ittam, aztán Key hozott vissza, utána befektetett az ágyba… utána pedig… – Úristen…

Kerekre nyílt szemekkel bámultam rá, ő pedig azonnal mentegetőzni kezdett.

-  É-én, figyelj, én nem… öh… – ő maga se tudott semmi értelmeset kinyögni.

-  BÚÚ!

Az ajtó hirtelen felcsapódott. Jonghyun és Taemin álltak odakint.

-  Reggeli! Hogy van a kis másnaposunk? – vigyorgott Jonghyun.

-  Uh… reggeli… – és ennyivel kibotladoztam a szobából.

~~~

A reggeli nagyon ciki volt, de annyira, hogy azt szavakkal nem lehet leírni…

-  Kér valaki inni? – kérdezte Onew a csapatot.

-  Én igen – Key és én egyszerre szólaltunk meg.

-  Öh, felejtsd el – ráztam meg a fejem.

-  Öhm… hagyd csak, nem vagyok szomjas – mondta oda Key is, és teletömte a száját kajával, remélve, hogy azzal majd csökkenti a helyzet kínosságát.

~~~

Reggeli után szinte menekültem az ebédlőből. Egymás után véletlenszerű helyekre mentem, csak mentem előre, aztán egyszer csak kilyukadtam a könyvtárnál, utána a játékteremnél, majd a tanulószobán.

A tanulószoba szerencsére üres volt. Leültem egy asztalhoz, és sóhajtottam, egy nagyot.

-  Nem hiszem el, hogy ezt csináltuk! – kiáltottam fel idegességemben.

-  Mit csináltatok?

A hang mögülem jött, amitől nagyot ugrottam.

-  Onew? – fordultam a hang felé.

-  Mi bánt? – odatolt egy széket, és leült, de amint ránéztem, megráztam a fejem.

-  Semmi.

-  Ha szeretnél valamiről beszélni, megtalálsz – mondta egy mosolyjal az arcán.

-  Köszi, de nem hinném, hogy ezt meg tudnám veled beszélni…

-  Értem – még mindig mosolygott, még a szeme is kedvesen nézett rám.

Még vagy egy órát beszélgettünk, aztán Onew-nak mennie kellett. Eldöntöttem hát, hogy visszamegyek a kollégiumba, és nem kerülöm tovább Keyt.

Az ajtó előtt álltam, és vettem egy mély lélegzetet.

-  Van itt valaki? – szólaltam meg, amikor beléptem a teljesen sötét szobába. Felkapcsoltam a villanyt, és láttam, hogy Key a kispárnájával az arcán fekszik. – Key?

-  … szia. – Felült és a helyére igazgatta a párnát.

-  Szia…

-  Izé, a tegnap estével kapcsolatban…

-  Semmi sem történt tegnap este. Igaz? Jó. Haha… – nevetgéltem.

-  Öh…

Megcsörrent a telefonom. Fura volt, nem gyakran szoktak hívni…

-  Hahó!

Kikerekedtek a szemeim.

-  APU?

-  Na, milyen a suli?

-  Öh, jó. A csajok nagyon királyak… haha…

Key arcára néztem. Sejtette, mi folyik éppen, így inkább csendben maradt.

-  Hogy a szobatársam? Öh… ja… ő… nagyon kedves. A neve, öh… Gwibbon. Igen, Gwibbon. Akarsz vele beszélni? – Erősen artikulálva tátogtam Keynek, hogy segítsen. – Aha, persze…

Key felé nyújtottam a telefont, de visszalökte felém.

-  Apu, most nem tud beszélgetni, mert… épp tanul egy vizsgára. Ó, oké. Megmondom neki. Ya, Gwibbon, apukám üdvözöl! Mondj valamit – sziszegtem még oda neki.

-  Üdv, Mr. Lee! – vékony, vinnyogó hangon szólalt meg.

-  Hogy olyan hangja van, mint egy tündérkének? BWAHAHA! Oh, semmi, apu. Igen, persze, hogy egy tündérke… – vigyorogtam. – Oké, szia apa! Én is szeretlek!

Letettem, és Keyre néztem, ő pedig rám, aztán egyszerre kitört mindkettőnkből a röhögés. Úgy látszik, a kínos részleteken már is túltetük magunkat.

 .