30. rész

30. rész

Részegség

Key POV

Késő este értünk vissza. Minji még mindig szomorú volt Bummie miatt.

-  Éhes vagy?

-  Fáradt vagy?

-  … Jól vagy?

Minden kérdésre ugyanazt a választ adta: nem.

Leültem mellé, és a vállánál fogva gyengéden magamhoz vontam.

-  Elég biztos vagyok benne, hogy Bummie nem akarná így látni az anyukáját.

-  Ja… valószínűleg egyáltalán nem is akarna látni… – motyogta.

-  Öhm… akkor mit csináljak, amivel felvidíthatlak?

-  Te? Felvidítani? Miért is vagy hirtelen ilyen rendes velem…? – kuncogott egy kicsit. Vállat vontam. Én se igazán tudtam. – Ha fáradt vagy, aludj nyugodtan, Key.

-  Addig nem alszok, amíg nem érzed elég jól magad ahhoz, hogy ne kelljen aggódnom – csúszott ki a számon. Ó, Jézusom… mit mondtam…?

-  Mi van? – kikerekedtek a szemei.

De hülye vagy, Key! Gondolkodj már, mielőtt dumálni kezdesz! Mentálisan fejbe vágtam magam.

-  Úgy értem… beszélgessünk, mielőtt alszunk… ha… haha…

-  Jó, miről akarsz beszélni?

-  Öh, mi a kedvenc kajád?

-  A csoki.

-  Ew, én jobban szeretem az epret. A csokitól elhízol.

-  Mekkora díva vagy… – vetette oda szemforgatva.

-  Tökmindegy. – Hosszút sóhajtottam. – Hiányzik Bummie, igaz?

Egy pillanatra megállt, és picit bólintott. Csendben maradtam, mert éreztem, hogy most nem szeretne erről beszélni. Egy ideig csend volt közöttünk.

-  Key… most már elmehetsz aludni – suttogta.

Megráztam a fejem. – Megvárom, amíg elalszol.

Nem tudom, meddig ültünk ott, de végül mindketten elaludtunk. Másnap reggel nagyon fájt a hátam, de szerencsére vasárnap volt, így semmi megterhelőt nem kellett csinálnunk. Elmentünk reggelizni, de nem beszéltünk valami sokat. A srácok nem is igazán tudták, hogy mi történik.

~~~

Minji POV

-  Mindenki olyan szomorú ma… – Jonghyun körbenézett. Igaza volt, nagyon nyomottnak éreztem magam, Key is hasonló állapotban volt, Minho és Onew a kirándulás óta csendesebbek lettek, Taemin se volt valami beszédes kedvében.

-  Tudom, mi vidítana fel titeket! A szobámban találkozzunk ma este hétkor – vigyorgott Jonghyun. Mindenki rábámult. – Csak gyertek el, oké?

~~~

Estefelé én és Key átmentünk Jonghyun szobájába. Már mindenki ott volt, és amikor mi is bementünk, a házigazda kulcsra zárta az ajtót.

-  Készen álltok? Ehhez csak akkor folyamodok, ha szuper-szar a hangulat – magyarázta, és kihúzott egy dobozt az ágya alól. – TADAAA! – előkapott egy üveg soju-t. Kikerekedtek a szemeim. Ezt engedik behozni a suliba?

-  Oh, ne… Ne kezdjük ezt megint. Emlékszel a legutóbbi esetre, amikor soju-t ittunk, Jonghyun? – Onew kivette a kezéből az üveget.

-  Ya! Az tök más volt! Taemin, te most nem kapsz, de… Minjoon, úgy tűnik, neked szükséged van rá. Kérsz? – Visszavette Onew-tól az üveget, és felém nyújtotta. Először csak pislogtam, aztán az üvegre néztem.

-  Nem. Csak nem, oké?

Key kicsit odébb tolta Jonghyun kezét, és védelmezően elém ült. Kíváncsian kinéztem Key hátam mögül.

-  Öhmm… tényleg jobb lesz tőle? – kérdeztem. Jonghyun elmosolyodott és bólintott. Key hátra foldult, és vetett rám egy mit-csinálsz-pillantást.

-  Ki akarod próbálni? – adta oda az üveget. A fiúk a fejüket rázták, és kételkedve néztek rám.

Egy kevés nem fog megártani… ugye?

-  Csak egy kicsit… – feleltem.

Jonghyun elmosolyodott, és egy kis pohárba töltött nekem.

-  Ya! Annyi elég lesz! – Onew még az előtt leállította, hogy a poharat félig megtöltötte volna. Jonghyun átnyújtotta a poharat. Belekóstoltam. Először eléggé idegenkedtem tőle, de aztán egész gyorsan rákaptam. A harmadik pohár után Key leállított.

-  Nincs több – elvette az üveget, és visszaadta Jonghyunnak. – Te pedig… – nézett rá – remélem, ez volt az utolsó üveg. Amúgy is meglep, hogy eddig nem buktál le vele.

-  Minjoon, jól vagy? – kérdezte Minho. Vigyorogtam, és a plafon felé mutogattam.

-  Csillagok… Hehehe, de szép csillagok…

-  Szerintem részeg… – motyogta Taemin.

-  Én most visszaviszem őt a szobánkba – Key felsegített a földről. Onew is segített volna, de Jonghyun elkapta a karját.

-  Hyung, a maradékot meg kell innunk. Ez volt a legutolsó üveg, komolyan. – Odaadta neki a már majdnem kiürült üveget.

~~~

-  Ugh, ugye tudod, hogy nagyon nehéz vagy? – nyögött egyet Key, és az ágyára dobott, mert az volt közelebb az ajtóhoz.

-  Hehehe, Key, tök viccesen nézel ki! Hehehe… – rá mutattam, és hangosan felnevettem.

-  A jó dolog az, hogy legalább megfeledkezett Bummie-ról – mormogta oda magának.

-  Key… nem érzem jól magam… – ráncoltam a homlokom.

-  Ch, ki mondta neked, hogy igyál annyit? – forgatta meg a szemeit.

-  Hiányzik Bummie… – mondtam, és szipogni kezdtem.

-  Ya… Ya! Ne sírj! – odajött hozzám, és befogta a szám. Egyre hangosabban sírtam, mire elengedett, és sóhajtott egy nagyot. Megvárta, amíg egy kicsit lenyugszom, és megint beszélni kezdtem hozzá.

-  Utálsz engem?

-  Nem. Miért? – nézett rám.

-  Hazudsz! Tudomást se vettél rólam a tábor vége felé! – vádlóan rámutattam, és dühösen biggyesztettem le az ajkam.

-  Mondtam, hogy őrült voltam.

-  Hazug… utálsz engem… hazug… hazudsz… – a szemeim kezdtek elnehezedni az álmosságtól. Key levette a cipőmet, és betakart. – Hazug…

-  Babo… – suttogta.

Közel hajolt, és az államnál fogva finom csókba vont. Mikor az ajkaink összeértek, kipattantak a szemeim.

 .