13. rész

13. rész

Egy nap Key-vel

-  Kibum-ah, kimchi-t! – odaadta a kimchi-t. – Kibum-ah, sót! – azt is odaadta. Olyan, mintha a kis szolgám lenne, hehe… – Kibu~

-  Tulajdonképpen miért is hívsz te engem Kibumnak így hirtelen? Mi lett a szeméttel, meg az idiótával? Meg a perverzzel… meg a többivel.

Mereven néztem rá.

Teljes csend…

-  Kibum-ah, nem akarod megkóstolni? – nyújtottam felé a kanalat. Sóhajtott. Hehe, az idiótája kiakadt azon, hogy kedves vagyok vele…!

Kimchi-ragut csináltam reggelire. Igazából ez volt az első alkalom, hogy főztem, úgyhogy… nem igazán tudom, milyen íze lehet… De biztosan jó lett… ugye? Oldalra pillantottam, hogy lássam, megkóstolta-e már.

-  Mi van?

-  Milyen az íze?

-  Borzalmas, de legalább ehető.

-  Ennyire rossz lenne? – gondolkodás közben a kanállal a számat piszkáltam. Ő nem is foglalkozott a kérdésemmel.

-  Mi a neved? Mármint… az igazi – kérdezte hirtelen.

-  Hm? – én még mindig a ragun filóztam. Túl sok sót tettem volna bele? Van benne elég víz?

-  Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem Minjoonnak hívnak.

Újra és újra megkóstoltam a levét, de még akkor se tudtam, mi hiányzik belőle…

-  YAH!

-  Igen? – fordultam oda.

-  Azt kérdeztem… mi a neved? – olyan hangsúllyal kérdezte, mintha egy óvodáshoz beszélne.

-  Minjoon.

-  Nem ezt kérdeztem. Az igazit. Hacsak nem tényleg Minjoon a neved… – magasra csúszott a szemöldöke.

-  Oh! Nem… Az igazi nevem Minji.

-  Értem. Hány éves vagy? – Úgy látszik, ma valaki nagyon kíváncsi…

-  Tizenhét. Miért?

-  Akkor én az oppád vagyok. Mutass egy kis tiszteletet oppának – ütögette meg a fejem, mintha valami jólnevelt kutya lennék.

-  Psh… Miért kéne egy hozzád hasonló perverz idióta felé tiszteletet mutatnom?

-  Na, mi történt Kibum-ah-val?

Felé fordultam. – Tudod, néha rohadtul furcsa vagy. Az előbb még az volt a bajod, hogy nem idiótának hívtalak, most meg ez. Menstruálsz, vagy mi bajod?

-  Aish! Te! Mosogass el!

-  Lusta dög, ezt én főztem neked! – kiabáltam utána, de már a szobája ajtajában volt.

-  Mintha érdekelne! – kiáltotta vissza.

Miután elmosogattam úgy döntöttem, tévézek egy kicsit, de mivel nem nagyon kötött le, így a CD-s polchoz sétáltam, és szétnéztem rajta.

-  SNSD, KARA, F(x), T-ARA, 2NE1, Wonder Girls… – Hű, tényleg szokták őket hallgatni? Ch… és egy fiúbanda sincs itt?

Oh, ez mi? Hmm… XXX? Van olyan banda, hogy XXX?

-  Hé, Key! Mi az az XXX? Egy új csajbanda?

Ha kértem volna, se jött volna ki gyorsabban a szobájából. Odaszaladt hozzám, és elvette a kezemből a lemezt.

-  Ehhem… öhm… ez… ez nem az enyém! Oké? Én nem szeretem az XXX-et! Én az SNSD-t szeretem… haha… hahaha… – elrejtette a lemezt, de az arca szinte lángolt.

-  O-ké…

-  Ne nézegessük azokat! Csináljunk valamit! – húzott el onnan.

-  Mint például?

-  Nem tudom… Menjünk el valahová!

-  Hm, jó. Csak felveszem a kabátom.

Mindketten felölöztünk, és magunk mögött hagytuk a lakást. Tettünk egy nagy sétát Szöulban, csomó mindent megnéztünk, még fűszeres rizs-sütit is ettünk.

-  Oh! Key, nézd! Menjünk be oda! – toltam be őt egy matricázós fényképáruházba (ahol utólag fel lehet díszíteni a képeket). Én természetesen azonnal betámadtam a DBSK-s bódét, és kiválasztottam az összes Jaejoongosat. Amíg én a Jaejoongos képekkel pózoltam, addig Key fintorogva állt és nézett.

-  Mi van? – kérdeztem, de csak körbeforgatta a szemeit.

-  Ez után az SNSD-s részre megyünk.

-  Áááá, akarok képeket a B2st oppákkal is!

-  SNSD noonák!

-  BEAST oppák!

-  NOONÁK!

-  OPPÁK!

-  Fogd vissza magad, ember, még az emberek a végén azt hiszik, hogy homár vagy… – meredt rám, és elrángatott az SNSD-s bódéhoz.

Én kint vártam. Vagy tíz perc után kijött, és elkezdtük kidekorálni a képeket. Fogalmad sincs róla, milyen rondán díszítette fel a képeket! Törölnöm kellett az egészet, és újracsinálni őket.

Amikor a következő kép előugrott, szó szerint kiröhögtem. Jessica a baloldalon állt, kezével peace-jelet mutatott, Key a jobb oldalán ugyanilyen pózban állt, a szája ki volt nyitva, a szeme pedig becsukva.

-  Még nem álltam készen…

Befejeztük a díszítést, és elmentünk sétálni. Bazi vicces volt, ahogy próbálta kikerülni a havat, tök aranyos volt közben… Ajj, mikre gondolok már…!

Néha direkt felé rúgtam a havat. Az első pár alkalommal nem szólt semmit, de úgy az ötödik esetnél sietni kezdett… szinte már szaladt.

-  Ya! Várjál már meg! – hátra se nézett.

Amíg őt kergettem, kiszúrtam egy fagyizót. Úgy nézett ki, nem sok dolguk akad egy olyan napon, mint a mai. Szerencséjük, hogy csokifüggő vagyok.

-  Key, a fagyizóban leszek! – elég hangosan kiabáltam ahhoz, hogy meghallja.

Besétáltam a boltba. Olyan sokféle fagyijuk volt, olyan jó lett volna az összeeset végigkóstolni. De természetesen csakis a mesésen finom csokibombájára hajtottam!

-  Egy gombócot kérnék a csokibombából – mondtam az eladónak. Kimérte és odaadta a tölcsért. Már nyúltam is a pénztárcámért, de… nem volt nálam.

Hoppá… otthon maradt…

-  Nincs visszafizetési lehetőség – mondta az eladó bájosan mosolyogva.

Key épp ekkor lépett be. Ez az! Tökéletes időzítés. Megfordultam, és segélykérően néztem rá.

-  Nincs pénzem – tátogtam.

Már épp fordult volna, hogy kisétáljon, de elkaptam a kezét, és odaszóltam az eladónak:

-  Ő fizet!

~~~

-  Megbuggyantál? Fagyit enni egy ilyen napon?

Nem is vettem tudomást róla, csak élveztem a gombóc fagyimat. Hirtelen kikapta a kezemből és belenyalt.

-  Hé, az az enyém volt! – pattantam fel, de ő a magasságát használta ellenem, így nem érhettem el a tölcsért.

-  Én fizettem érte! – Ekkor szó szerint az egészet, ami még maradt egyben megette. – Oh… áh… m-megfagyott… az agyam…

-  Hülye – megütögettem a feje búbját.

~~~

Csodával határos módon sikerült anélkül eltöltenünk egy napot, hogy megöltük volna egymást. A tévé előtt ültünk és rament ettünk, közben pedig valami játékfilm ment. A szemeim a képernyőre tapadtak, amint megláttam azt a mérhetetlen szexiséget… odanézz, milyen pasik! Ez maga a mennyország!

-  Az a terved, hogy hidegen edd meg a tésztát? – Key már megint belepofázott a gondolataimba. Aish, ez az ember, folyton hazavágja a legszebb gondolataimat.

-  Úristen… de szexik azok a pasik – motyogtam, miközben még mindig a látvánnyal voltam elfoglalva.

-  Helló! Egy épp itt ül melletted!

-  Oh, Key… – nevettem fel hangosan. – A többiek mikor érnek vissza?

-  Nem jönnek vissza holnapig.

-  MI? Miért nem?

-  Hóvihar.

-  Akkor ez azt jelenti… hogy ma éjszaka alhatok Jonghyunék szobájában? – pattantam fel és kiskutya-szemekkel néztem rá.

-  Nem. Velem alszol. Nem akarom, hogy hozzáérj a többiek cuccaihoz.

-  De… de… Van négy üres ágy a házban!

-  Vagy az én szobám, vagy a padló. Ma mínusz tizenöt fok van. Te döntesz. Én most elmegyek lefeküdni, te pedig edd meg a kajádat.

 .