8. rész

8. rész

Magamra haragítottam… most mit fog tenni?

-  Előbb elengednél?

-  Hm?

Istenem, hogy tud valaki ilyen ártatlanul viselkedni egy olyan szituációban, mint ez? Én szuper-kényelmetlenül éreztem magam. Már azt kívántam, bárcsak bejönne valaki…

Mintha csak valaki hallotta volna a gondolataim, az ajtó varázsütésre szélesen kitárult.

-  Bumm! Whoaah! Megzavartam valamit, skacok?

Key végre lemászott rólam. Ez az. Végre! Köszönöm, Jonghyun!

-  Öh… bocsi… zavarok? – kérdezte kínosan. Remek… most tuti azt hiszi rólam, hogy meleg vagyok.

-  Mit akarsz? – kérdezte mérgesen Key.

-  Csak kérdezni akartam néhány dolgot… Beszélhetnénk a szobámban?

Mindketten elmentek. Végre egy kis nyugalom… gyorsan lefekszem, mielőtt visszaérne!

~~~

~Reggel~

Csak én érzem így, vagy tényleg nagyon forró a nyakam?

Kinyitottam a szemem, hogy megnézzem… oh… csak Key a nyakamba szuszog, aludjunk tov… – KEY?!?! AAAHHH! – Kirugdaltam őt az ágyamból. Egész végig… az ÉN ágyamban aludt?

-  Áúcs… – simogatta a feneként. HA! Köcsög.

-  Megérdemelted, szemét! – Nyelvet öltöttem felé.

-  Hát jó, akkor elmondom mindenkinek a kis titkod… – vigyorgott. Gaah, de szemét!

-  Hehe… úgy értettem… bocsánat. Jól vagy? Megsérültél? – Felálltam, és megnéztem őt. Ahogy az várható volt, megölelt. Mi vagyok én, plüssmaci, hogy ennyit ölelget? Ahhj…

-  Segítsd fel Bummie-t – mosolygott.

GAHHH! HGASHLDSIA! Nyugi… nyugi…

-  Várj itt, megmosakszom. Ne is gondolj rá, hogy elmozdulsz innen. – Még utoljára rám nézett, mielőtt bement a fürdőbe.

-  Psh, akkor mozdulok meg, amikor akarok – morogtam. – Oh, ez mi? – Egy képkeret szélét láttam kikandikálni Key ágya alól.

A fürdő felé sandítottam – nem fogja észrevenni, ugye? Csak megnézem. Kezembe vettem a képet. Egy kisfiú és egy idősebb nő volt rajta. Ki az a nő? Az anyukája? Nagynénje? Nagyanyja? Az pedig ő, amikor még kicsi volt… Milyen cukííí! Nem úgy, mint most~

-  Hé, itt hagytam a… Ya! Mit csinálsz? – megfordultam, és megláttam Key-t félmeztelenül, csak a pizsamanadrágja volt rajta.

-  AHH! – a szemeim elé kaptam a kezem, de véletlenül elengedtem a képet, ami hangos csörrenéssel ért földet. O-ó! Lenéztem, de a képkeret már darabokban volt. Hoppá…

Key azonnal odajött és felszedte a darabokat. Mérgesnek tűnt.

-  S-sajnálom… nem akartam…

-  KIFELÉ! – felugrottam ijedtemben, ahogy rám rivallt. Igen, határozottan mérges volt.

-  Nagyon sajnálom, Key… – próbáltam megérinteni, de elhessegette magától a kezem. Mennem kéne… Még egyszer vissza néztem, mielőtt kimentem.

Azta… nagyon dühösnek nézett ki. Basszus! És nem is készültem el, hogy megyek így suliba?

*Kop-kop*

- Gyere!

Bedugtam a fejem a szobába. Taemin és Minho itt lakik, vagy mi, hogy folyton itt lógnak?

-  Öh, sziasztok.

-  Gyere be, Minjoon!

Nagyon ciki lenne megkérdezni? Szerintem megengedné… igaz?

-  Mi az?

-  Hehe… öh… használhatnám a fürdőt?

-  Aha, persze…

-  KÖSZÖNÖM!

Miután elkészültem kijöttem, de mind olyan furán néztek rám

-  Key megint beteg? – emelte fel Minho a szemöldökét. Megráztam a fejem.

-  Megint kirúgott? – kérdezte Jonghyun.

Beharaptam az alsó ajkam, és bólintottam.

-  Az nem lehet! Key soha nem csinált ilyet korábban! Mit csináltál? – mindannyian körülálltak.

-  Hát… én… öhmmm… eltörtem a képkeretét, és most elég mérges…

-  Képkeretet? Nem azt, amelyiken egy nővel van? – kérdezte Taemin. Bólintottam.

-  Csak azt ne! – mondta mind egyszerre.

-  Haver! Az a nagymamájával közös képe, nagyon szereti őt! Hogy tehettél ilyet?

-  A nagymamája? Ennyire fontos lenne az a kép?

-  Hah! Gyakorlatilag ő nevelte fel! Nagyon közel álltak egymáshoz, de tavaly meghalt. Azóta Key nem is beszélt róla – magyarázta Jonghyun.

-  Erre te most feltépted a régi sebeket! – Ajj, Taemin, ne már, most még bűnösebbnek érzem magam!

-  De… most mit csináljak? Mondtam, hogy sajnálom, de kidobott…

-  Aish! Te… Ah, nem is tudok gondolkodni! Megyek kajálni, és TE! Te jobb, ha gyorsan kitalálsz valamit. – mondta Jonghyun, és otthagytak.

Az osztályunkban találkozok vele – talán ott majd tudok vele beszélni, és meg tudom magyarázni…

~~~

~Az ebédlőben~

Onew, Jonghyun, Taemin és Minho a szokott asztalnál ültek, de Key nem volt velük.

-  Láttátok Key-t? – Fejrázással válaszoltak.

-  Hallottam, mit tettél Key-vel… c-c… Ez még annál is rosszabb, hogy elloptad a csirkémet. – Onew rosszallóan rázta a fejét. Ne csinálják már! Miért jó nekik, ha megfulladok a saját szégyenemben?

-  Megyek, megkeresem.

Mindenhová elmentem, hogy megtaláljam, de nyomát se láttam… Key, amikor kellenél, sose lehet téged megtalálni…

Megszólalt a csengő. Feladtam, és elmentem órára, remélve, hogy ott majd felbukkan. Leültem, vártam, de amikor már szinte az egész osztály bent volt, őt még akkor se láttam. Hol van?

Végül utolsóként bejött, lehajtott fejjel ült le a székére. Megütögettem az ujjammal a vállát, de nem nézett hátra.

-  Key! Key, figyelj, nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy ilyen fontos volt neked. Megjavítom, rendben? Key… Key?

-  Rendben, osztály, figyelem! – jött be a tanár. Tehetetlenül néztem Key hátát… még mindig mérges.

~~~

Véget ért a suli, de ő azóta nem szólt hozzám. Négy órája ültem a könyvtárban, de még mindig nem akaródzott visszamenni. De már késő van… ideje odaállni elé.

Óvatosan kinyitottam az ajtót. Az ágyán feküdt…

-  Key? Borzasztóan sajnálom a képet! Add ide, megjavítom neked! A szuper erős ragasztó biztosan elég jó lesz hozzá. Key… tényleg sajnálom… – nem igazán reagált. Sóhajtottam.

-  Csókolj meg.

Végre megszólalt. De… na várjunk! Kit csókoljak meg?

-  He? – kerekedtek el a szemeim.

Felállt, és odasétált hozzám.

-  Csókolj meg, és megbocsájtok.

Ó, ne már… ne kezdjük már ezt megint…

 .